Kós Károly állandó jelzőjévé vált minősítésének gondolati, esztétikai és tárgyiasult dimenziói vannak; a múlt századot majdnem teljes hosszában bejáró férfiút alkotásainak széles skáláját alapul véve — építészet, irodalom, irodalomszervezés, filozófia, folyóirat-szerkesztés, kiáltványok kiáltó szava stb. — reneszánsz típusú alkotónak tekinthetjük.
KÓS (KÓSCH) KÁROLY
erdélyi magyar építész, könyvművész, grafikus, etnográfus, író és politikus
Temesvárott született 1883-ban négygyermekes postatisztviselő egyetlen fiaként. A temesvári református kollégium elvégzése után a József Műegyetemen mérnöki szakra jelentkezik, majd két év múlva átiratkozik az építész szakra és itt szerez diplomát. Még egyetemi hallgatóként építészeti felmérő tanulmányutat tesz Kalotaszegre. Kezdő építészként különböző építészeti irodákban dolgozik (Pogány Móricnál, Maróti Gézánál, - meghatározó volt Györgyi Dénessel való barátsága), majd a Székelyföld építészetét tanulmányozza. 1910-ben földet vásárol a kalotaszegi Sztánán, felépíti a nyaralóját (a későbbi lakóházát) és feleségül veszi a türei ref. lelkész leányát. 1914-ben az I. világháború kitörése után a munka nélkűl maradt építész Sztánára költözik. 1915-ben bevonultatják a kolozsvári gyalogezredhez, de hamarosan leszerelik a kultuszminisztérium kérésére. 1916-ban az utolsó magyar királykoronázásra (IV. Károly) a budai vár díszítésére kap megbízást. 1917-18-ban állami ösztöndíjasként Sztanbulban tanulmányúton van. 1918-ban az Iparművészeti Főiskola tanárának nevezik ki, de nem foglalja el katedráját, erről így vall: "..a döntés nehéz volt,... hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz rám mint Budapesten.... és itthon maradtam". 1919 után alkalmi munkákból él, műszaki rajzoló, nyomda-grafikus, illusztrátor, újságíró, plakátrajzoló, valamint tervez: ex-libriseket, bútorokat, emléktáblákat, síremlékeket. 1921-ben egyik alapítója az Erdélyi -, későbbi nevén Magyar Néppártnak. 1922-ben a Vasárnap c. képes politikai újságot szerkesztette. 1924-ben több barátjával együtt létrehozza az Erdélyi Szépmíves Céhet, egy független könyvkiadót, amelyet igazgat. 1931-től szerkesztője az Erdélyi Helikonnak, valamint igazgatja a Barabás Miklós Céhet - a romániai magyar képzőművészek szabad érdekvédelmi szervezetét (1944-ig). Részben a magyar kisebbségpolitika, részben demokrata szellemisége miatt, részben az erdélyi nép elszegényedése miatt nem kap komoly építészeti megbízásokat, csak kisebb, szerényebb munkákat. Így vall építészetéről: " a divatos közép-európai szecessziós és a hazai ún. tulipános magyar stílustörekvések mellőzésével, a korszerű építészet magyar stílusváltozatát a magyar építőhagyományok alapján és a magyar nép építő-formáló gyakorlata szellemében igyekeztem kialakítani ". 1944-ben sztánai házát kirabolják, részben elpusztítják, emiatt beköltözik a családjával Kolozsvárra a testvéréhez. Itt kezdi újra az életet a semmiből, az újjáalakult Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnök-igazgatója. 1945-46 -ban a Magyar Népi Szövetség elnöke, 1946-48 között nemzetgyűlési képviselő. 1945-ben a Kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola dékánja, majd 1953-ig tanára. 1948-49 munkatársa a Világosság c. lapnak. 1977-ben Kolozsvárott hunyt el.
Jelentősebb épületei:
a zebegényi templom terve - a madárház terve
a Székely Nemzeti Múzeum - a Monostori úti ref. templom
Irodalmi-, grafikai művei, tanulmányai:
Erdélyország népeinek építészete - Kalotaszeg
"Szeretnék egyet. Szeretném megérni, hogy kicsiny-kis portámat olyan
rendben lássam, ahogyan én azt elgondoltam magamnak. Legyenek a földek tagban,
gyümölcsfáim termők, pajtám tele, méhesem népes. Legyen minden gondosan
gondozva, tisztán művelve, rendesen tartva. Szép legyen és gyönyörűsége
mindenkinek, aki látja. Ezt szeretném megérni. Hogy kis gazdaságom, melynek
minden rögét magam szereztem, minden füvét-fáját magam ültettem, minden épületét
magam építettem, így szálljon az én maradékaimra. Ezt szeretném megérni
épségben, egészségben. És ha ezt megértem, akkor örömmel megyek el én, mulandó
ember, hogy itt aludhassam örök álmomat öreg tölgyfáim tövén, virágos gyep
alatt. Mert hallani fogom onnan is méheim döngését, maradékaim maradékainak
lépéseit és kacagását... De keserű lesz életem, ha megérem azt, hogy véreim unni
fogják ezt a földet; keserű lesz az én életem akkor. És keserű halálom is és
átkozott. Mert idegen kézre jut az én életem egész munkája, a kis Varjú-vár, és
szerteszóródnak a világon az én utánam jövő fiak és unokáim unokái. Átkozott
lesz akkor az én pihenésem a tölgyek alatt, magános idegenségben. Ettől félek én
félelemmel és rettegő haraggal. Hogy idegenek tapossák sírom virágait, idegenek
kacagnak és sírnak az én Varjú-váramban, mely az én szeretetem köveiből épült.
Kérem azért az én Istenemet hívő, igaz hittel, hogy áldja meg maradékimat, kik
szeretni fogják és meg is tartják ezt a kis világot itt a nagy hegyek között, és
kérem az én Istenemet, hogy nehéz kezével sújtson le azokra, akik megunják és
elprédálják otthonukat, földjüket, apáik szeretetét. Ezt kérem az én jó és
igazságos Istenemtől. És most bízó hittel jegyzem ide azt, amit szeretettel
tanultam másoktól, és amire megtanított a föld: a föld munkáiról és az állatok,
növények gondozásáról. Adja az Úr kegyelme, hogy utódaim jobban, több tudással
folytassák azt a munkát, melyet az ő számukra én itt Esztánán megkezdettem...
Szólottam az én maradékimnak."
Kós Károly: Bevezetés a Testamentum és agrikultúra című kézirathoz (1915)