Vissza

Hiába hallgatok

Talán talány, itt minden szó,

Melyben a jövőt keresem:

Hol mellettem élsz meg alszol

S titkaidat megleled.

Fedhetetlen sóhajok

S próbálnak nekem segíteni,

de nem vagyok beteg,

nem vagy beteg..

S hiába hallgatok,

ez csak feltűnõbbé teszi a helyzetedet,

hogy itt minden jó,

így csak élni lehet...

Mit nyerhetsz

Mit nyerhetsz abból, ha most meghallgatsz? Közben, nekem mindegy, hogy a nyakad alatt vagy az felett érzékeled a gondolatokat. Mert mikor a hamu a földre ér, már rég kifújtad a füstöt. Átnézhetsz a vállamon, egy tövisbokron, hogy meglásd a fényt, ami már régóta szólogat, hívogat s remélnéd tőle, hogy majd támogat. Mert elesett minden lépésed, miután terheid lepakolod elém, egy sörrel átitatott asztalra.

Talán kezdődhetne, egy álmos reggellel is ez a történet, melyben magadra találhatsz. De már rég nem az a fontos, hogy megértsd s megoldást keress, hanem hogy elmond valakinek a problémáidat, a gondjaidat. Segít ez rajtad? Szerintem egyáltalán nem.

Vagy egy óceán parti homokpart, nyári zápor után is lehetne az életed helyszíne. De Te, még mindig itt vagy. Küzdesz, az árral szembe s még hiszed, hogy van erőd túljutni azon a ponton, hol már érzéketlenebb vagy.

 Mert senki sem tudja azt, hogy hogyan néz ki. Amikor szomorú vagy a szemeid mögött. Nem érzi senki sem, ha gyűlölik. Közben meg arra vagy ítélve, hogy hazudj. Magadnak.

Mégis az álmaid nem üresek. Érzed a elhivatottságot, minden egyedül töltött percben, mikor magadra maradsz. Talán ilyenkor még a szerelmed is lebilincsel, így sohasem leszel szabad.  Mert senki sem tudja, hogy milyen ezt érezni.     

Vaksötét

még mindent fedez a csönd

s a jövő oson a hátad mögött,

szavadban minden erőd,

hogy ne kelljen dadognod.

álmodni akartál,

szeretni is engem, talán.

átkozottan ébredtél fel,

hogy ne kelljen megszólaljál.

gyűjtöd a sok kacatodat,

könny bordázza az arcodat,

visszatartod a sóhajodban

hogy ne kelljen ordítsál.

gyűrött ágyad hátrahagyod,

- csak egy szürke folt vagyok.

mosolyod tönkretesz

tudom, hogy már nem szeretetsz.

most még vársz, várakozik...

a gyűlölet is benned lakozik:

a szó, mint szél érintése

csak egy karcolat az üvegen.

segítségért nyújtod kezed,

visszalök a vágy, az eszed,

rágyújtasz s azt hiszed

hogy érted történt mindez.

hitet váltasz, mint más az ingét

értelmetlen majdnem minden igéd

a zene csak átsüvít rajtad,

mintha csak érintené a hajad.

elátkozott a reggeli fény,

mit álmodban összegyűjtöttél

lerombolja a perc az órákat,

melyek építésén fáradoztál.

Már csak a vaksötét fénye mutassa utad.